Hogy működik a
Google Hejesírás
?

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki eddig is időnként a Google-höz fordult helyesírási problémákkal. Mondjuk felmerül, hogy egyelőre vagy egyenlőre? Egy gyors keresés, és a Google már ki is dobja, hogy az első változatra 159ezer, a másodikra csak 34ezer magyar találat jön. Akkor biztos az első a helyes! Persze a dolog itt egyből el is bukik, hiszen mind a két alak helyes, attól függően, hogy miről beszélünk. Egy rendes helyesírási szótár ezt figyelembe is veszi. Az egyik pl. azt írja, hogy egyelőre 'jelenleg, még egy ideig', de egyenlőre 'egyenlő mértékűre'.

A másik probléma pedig az, hogy azért mert valamire több találot ad a Google, az legfeljebb azt jelenti, hogy az az alak az elterjedtebb (még ezt sem feltétlenül), amiből viszont nem következik, hogy az is a helyes. Vagy mégis? Erről nyilván minden nyelvésznek és nem nyelvésznek megvan a véleménye, hogy az Akadémia dolga az, hogy ráerőltesse a népre a helyes beszédet, vagy hogy utólag „elkönyvelje” a nyelv alakulását.

Most, hogy ilyen szépen meggyőződtünk róla, hogy a Google-alapú helyesírás-ellenőrzés szar, térjünk rá arra, hogy mit is csinál a Google Hejesírás. Nagyon egyszerű:

  1. beírsz egy szót vagy kifejezést
  2. a program előállítja a lehetséges helyes és helytelen alakokat hozzá (egybe- és különírás, hosszú és rövid magánhangzók, ly és j, satöbbi)
  3. a Google, illetve saját cache (korábbi keresések és eredmények tárolója) segítségével meghatározza az egyes alakok gyakoriságát
  4. csökkenő relatív gyakoriság szerint rendezve megkapod az eredményt

Mivel egy szóhoz, kifejezéshez sok alak tartozhat, eltarthat egy ideig, amíg választ kapsz. Ha ezt el akarod kerülni, megteheted, hogy beírod (soronként) azokat az alakokat, amikre kiváncsi vagy. Ekkor csak a beírt szavakat hasonlítja össze a program, és jóval gyorsabban válaszol. Ugyancsak ezt használhatod azokban az esetekben is, amikor magától nem jön rá, hogy mit is akarsz tőle (pl. file vs. fájl). A klasszikus Googlefight lehetőségét (Béla hülye vs. Béla okos) meg nem is említem.

Cucu

vissza